2017. június 10-én 17:00-kor Buffalo Bill Debrecenben a Déri Múzeumban Debrecen, Déri tér 1. 

1906 nyarán indiánok és cowboyok érkeztek Debrecenbe: William Cody, azaz maga Buffalo Bill hozta el városunkba vadnyugati cirkuszát. A vásártéren felállított hatalmas sátorban két előadást tartottak, amelyen lovasbemutatókat, indiántámadást, céllövészetet és akrobatamutatványokat is láthatott a közönség. A társulat magyarországi turnéjának ritka dokumentumát, a debreceni előadásról készült néhány amatőr fényképet a Déri Múzeum fotótára őrzi.

A tárgyat bemutatja Szabó Anna Viola muzeológus, Perczel Olivér történész (Budapest Főváros Levéltára) vetített képes előadással és a Budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola diákjai, szabadtéri cirkuszi mutatványokkal

A belépés ingyenes!

A szovjet repülőtér kiállítás idén is megrendezi nagysikerű Nyílt Napját, melyre mindenkit szeretettel várnak 2017. június 10-én 17:00–től 20:00-ig Berekfürdőn.

A gyermekbarát rendezvényen testközelben ismerkedhetünk meg a szovjet és orosz légierő által alkalmazott repülőgép fedélzeti fegyverek hagyományos és különleges fajtáival.
A Kiállítás Mi-24-es helikopterét is bemutatjuk, külön megmutatjuk, hogyan is működik a SzAB-100MN világítóbombák függesztése is.
Laczkó Mihály pedig a szovjet időszakban indult és ma is folyó repülőgép-fejlesztésekről tart érdekes előadást.
A kiállítás épülete mellett a családok kirakodóvásárt találnak. Este ugyanott utcabállal zárul az esemény.

ebből az alkalomból interaktív tabló kiállítás nyílik 2017 június 7-én, szerdán 17:00-től a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében. A tárlatot megnyitja Kosina Józsefné a kabai Hungarikum Klub vezetője. A kabai meteorit történetét Dr. Nagy Mihály ny. igazgató mondja el. A megnyitón közreműködik a kabai Mennykő Néptáncegyüttes. A Kaba-kő titka tudománytörténeti színjáték a kabai Lakat Színpad előadásában lesz látható. A belépés díjtalan!

Csehországban a nádudvari aerobik csapat. Magyarország képviseletében lépnek fel az Európa-bajnokságon! Hajrá Nádudvar! Hajrá magyarok!

Négy nap krónikája a hegyen
1. nap 2017. április 19.
Kopog a lecsorgó esővíz az ereszcsatornában. Hideg van. Talán még havazni is fog? - merül fel bennem a kérdés. Na, ne! – hárítom el rögtön. Önigazolásként végig viszem a gondolatot. Heteken át már meleggel kényeztetett az idő. Felvették virágos ruhájukat a cseresznyefák, kizöldült a hegyoldal bárányok számára harapható fűvel, rügyek bomlottak apró levelekké a fákon, kinyíltak a korai virágok, elcsendesült a madarak területfoglaló zenéje, halkabb, fészekrakó énekké.
Most konokul vádolják az elbújt Napot, a hideg esőtől megtépázott virágfejek. Nem ez volt az ígéret számukra. A hőmérő higanyszála tompán süllyed. Újra pipálnak a kémények. Nagyon optimista léleknek kell lennem, hogy azt higgyem: ez csak múló ború.
2. nap 2017. április 20.
Hangyányi optimizmusomra rácáfol a másnapi pesszimizmus. Hajnalban arra ébredünk, hogy zuhog a hó. Magára rántotta a fehér paplant a hegyoldal és betakarózott vele. Hó pamacsok ülnek a fák ágain.
Ez bizony Karácsonykor jobb lett volna – gondolom én, de kívánságlista törölve utólag. Most a természet telet játszó kedvében van, pedig április második felében vagyunk, Húsvét után. Napközben eledelért kuncsorognak a cinkék és a rigók. Megszokták, hogy tél idején itt terített asztalt tartok nekik. Bízó lelket akar tartani bennem a hóban büszkélkedőn álló sárga tulipán.

Zöld levele nagy kontrasztja a fehér hónak. Fotóra kívánkozik. Többször kimegyek a házból. Rápillantok. A látványukkal erősítem magam.
- Nincs tél, Nincs tél. Nincs ám! – hajtogatom, amivel a hideggel dacoló két virág bíztat.
Bent, a meleg szobában szól a rádió. Időjárás jelentés: A hegyekben 50 cm hó is eshet. Centiért megyek. Mérek. Már van 20 centi.
- Köszönjük! Abba lehet hagyni! Nekünk már ennyi bőven elég. A többit tessék máshova vinni, vagy tartalékolni eső formájában a nyárra – közlöm a természettel, de az makacsul havazik tovább.
Félve nézem az öreg diófát. Csemeteként, ajándékozta az Alföldről, ide a hegyekbe Apukám.
- Vigyétek el. Ezzel a kertetekben mindig veletek leszek – mondta.
Nehezen eredt meg. Évekig kínlódott. Aztán beletörődött az alföldi homok után a köves talajba, és nekilódult a növésnek. Hatalmas lett. A föld fölött kettős ágat hozott. Szülői formája lett. Van egy „Apa” ág és egy ”Anya” ág. Nézem az áprilisi hóesésben a diófát. Most vádlón mutatja a hóval borított, kizöldült hajtásait.
- Nézd! Elfagynak. Letörnek. – suttogja. Nekem beszél. Igaz, hogy szavát, csak én értem.
- Tarts ki! Tartsatok ki! – megy tőlem a bíztatás.
Állok az ablak előtt. Hangtalanul zuhog a hó tovább. Alázatoskodnak neki a magasra nőtt tuják. Hajlonganak, behódolnak neki a nyírfák ágai. Fogy bennem a bízó lélek… Ott tartok, hogy talán. Talán holnap már … esetleg jön a borúra, derű.
3. nap 2017. április 21.
És eljött a harmadik nappal a borúra ború. Szürke az ég. Még mindig zuhog a hó. Igaz az 50 cm. Mérek újra. 60 cm. Már nem látszik a tavaszi zöldből semmi. A hó meggyilkolta a két bíztató sárga tulipánt. Gyilkost kiáltanak a virágzó gyümölcsfák. A hó súlya reccsenti a törzsüket. Már szinte mindegy, hogy gyenge bokor, vagy idős meggyfa… mind áldozat. Törik a fenyő csúcsa, kifordul a földből a kert alján a cseresznyefa, roppan a vastag dió ág, földdel egyenlő a sok ribizli bokor és málna vessző. Az erdőben sorra dőlnek az erőtlen gyökerű bükkfák, csak az erős áll szörnyűlködve. Megül a félelem.
A rádió bemondja a hó miatt a külvilágtól elzárt településeket.

Mi is közte vagyunk. Lapátoljuk a havat a háztól, a közútig.
- Születésem óta itt élek. Ilyet még nem éltem át áprilisban – mondja a hólapát nyelére pihenésként támaszkodó idős ember.
Elgondolkodok. Most vajon a reggeli sétám a kertben milyen lesz, hisz naponta korán az az én imádságom. Átmentjük magunkhoz a fűtés nélkül maradt barátainkat. Tombol a természet: viszi a vizet, villanyvilágítást, telefon összeköttetést, televízió közvetítést, nincs buszjárat…. Van barátság, beszélgetés. Együtt töltünk egy napot.
Este későn felgyullad a fény… megcsörren egy mobil… beszól a külvilág… érdeklődnek. Mi beszélgetünk, bizakodunk… Talán … holnap… jön a derű.
4. nap 2017. április 22.
Reggel hat óra. Kék az ég. A tető szélén a jégcsapok sora könnyet ereszt. Napközben megcsordul az eresz is. A Nap kitekint. Végigpillantok a kerten. Átfut a fejemben a kérdés. Nézem az itt hagyott torzókat. Hitetlenül vagy hittel békejobbot kérjek a természettől? Aztán megjön a válasz. Majd begyógyulnak a sebek. A természet helyreállít velünk együtt mindent. Na, végre. Ma megjött a borúra a derű! (Írta: Anyóka)

Bakó Ilona Ferenczy Noémi-díjas textilművész Debrecenben született 1933-ban. A Csokonai Gimnáziumban érettségizett 1952-ben és ugyanabban az évben felvették az Iparművészeti Főiskola ruhatervezés szakára.
1956-1977 között a debreceni Ruhagyár tervezője volt ahol mesterlevelet szerzett. 1960-tól színházi jelmezeket tervez (Debrecen, Győr, Veszprém, Pécs, Budapest: Művész Színház, Komédium, Madách Színház, Játékszín). A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága tagja. A 80-as években a kecskeméti, a szolnoki, a zsennyei művésztelepek résztvevője volt. Bartóki oldalról közelítve teremt szintézist a népművészeti hagyományokkal, szokásokkal. Így jut el a "ruhaszobrok" egyedülálló műfajához: „A népi-paraszti kultúra értékeihez fordultam, anyagokhoz, szabásmintákhoz, hiedelmekhez, szimbólumokhoz. 1977-ben volt az első kiállításom Debrecenben. Sok munkán keresztül jutottam el az emberléptékű „ruhaszobrok”-ig: a textil kiegészítve tárgyakkal, fémmel, fával, üveggel. A legutóbbi darabjaimból néha már kimaradt a textil.” Kurtág György két zeneművét textiljei ihlették (Sírkereszt, Epilógus). Bartók felfogásában – a magyar népművészet ősi szimbólumaival, témáival alkotja ruhaszobrait Bakó Ilona - mondta róla Bakonyi M. Ágnes művészettörténész. 

A Madarak és fák napján most már le kell írnom, hogy 2017 tavaszán a teraszunkon fészket rakott egy kerti rozsdafarkú pár. Szegénykék már tavaly is próbálkoztak, hevesen építetkeztek, olyan szerelmesek voltak egy hétig, hogy még! Ágat, bogat, mohát és mindenfélét hordtak a konyha ablak fölött lévő gerendára, de az mindég lehullott, nem volt elég széles, így a teraszunkat délelőtt, délután takarítani kellett. Aztán az uram csinált egy úgynevezett fecske-pelenkát, tehát oda szegelt egy szélesebb fa darabot a gerendához. De mire ezzel készen lett a rozsdafarkú párnál elmúlt a szerelem, a fészekrakó kedv. Az idén viszont visszajöttek és most már takaros mohapárnával kibélelt otthont építettek a fiókáiknak. Sajnos nagyon félénkek, így amikor kinn vagyunk a teraszon csak köröznek, szájukban bogárral, gilisztával és nem mernek berepülni a fészekbe. Bízunk benne, hogy megszokják jelenlétünket és nem halnak éhen a picik és jövőre is visszajönnek hozzánk. (Írta: Csontos Gabriella)

2017. május 28-án Hortobágyon, a Pusztai Állatparkban. Május utolsó hétvégéjén a gyermekeké a főszerep, nemcsak otthon, hanem az Állatparkban is ők kerülnek a középpontba. Különböző ügyességi játékok, sorversenyek, erőpróbák, kézműveskedés, gyógynövényekből készült teafőzetek kóstolása és gyógynövényekkel való ismerkedés; kilátótorony,a játszótér használata és a pusztai virtusok kipróbálása is lehetőséget biztosít a hasznos időtöltésre. (forrás:www.hortobagy.eu )

Hagyományőrző Lovastalálkozó lesz 2017. május 13-án 9:00.től Sárrétudvariban a régi lovaspályám, ahol fogathajtó versenyt tartanak több kategóriában, valamint csikós ügyességi versenyt és csikós bemutatót is láthatnak a keves érdeklődők. A helyszínen ugrálóvár és büfé üzemel. (forrás:sarretudvari.hu)

Ma is hosszú nap vár rá, mint a hét minden napján általában. 17 éves. Minden nap korán kel, magába tuszkol egy kis reggelit és elindul. Nyolc óra a középiskolában, mindennapos testnevelés, külön foglalkozások. A fél lábon otthonról vitt és bekapott reggeli és ebéd után irány haza. Jobb esetben 4 óra előtt haza is ér. Ha szerencsésen állnak a csillagok, egy kis tekergés az otthoni tanulás között még belefér. Ahhoz is fáradt sokszor, hogy egyen valamit. Inkább az üzeneteket nézi meg a telefonján. Fürdés után az ágyban még tanul. Persze az okos telefon is ott van, a kapcsolat nem szakadhat meg a többiekkel, még lemaradna valamiről. Sokszor azon keresztül segítenek egymásnak..
Tizenhét éves... Félúton jár a gyerekkor és a felnőtt lét között, talán maga sem tudja, hová tartozik és merre tart. Kereshetné a saját útját, építhetné a saját személyiségét – ha volna rá ideje. De ehelyett idegen nyelven beszél, két ismeretlenes egyenleteket old meg, több száz évszámot tud és ismeri az összefüggéseket. De a gondolataival sosem marad egyedül, a fülében mindig ott van a fülhallgató, bár sosem értettem, hogyan lehet tanulni, ha közben zenét hallgat.
Hétvégén leül a számítógép elé. Összedob egy esszét történelem vagy magyar órára, chatel a haverokkal. Könyvet nem olvas, mert az unalmas. Nem elég pörgős. Megértem. Egy olyan agynak, aminek a nap tizenhat órájában a verbális és képi információk hatalmas és gyors özönét kell befogadnia és rendeznie, halálosan lassú és feldolgozhatatlanul vontatott Victor Hugo és Gogol. Tizenhét éves, de úgy él, mint egy ötvenes menedzser. Elfoglalt, nyomasztják a határidők, űzi a teljesítmény kényszere. Nem maradhat le, a világ elvárja, hogy trendi legyen. Mindene megvan, de nem ér rá a saját gondolataival foglalkozni. Erre mondjuk lehetősége sincs. Ahhoz túl nagy a zaj, túl nagy a pörgés. Egyáltalán nem irigylem... (Írta: Kiss Gabriella)